
Balatonfűzfő a Balaton északkeleti csücskén fekvő, a régészeti leletek tanúsága szerint a Római-korig visszanyúló múlttal rendelkező város. Délről, az M7-es autópálya felől a 71-es úton, északról, Veszprém felől a 72-es úton; vasúton pedig a Budapest- Székesfehérvár-Tapolca vonalon érhető el Balatonfűzfő.
Balatonfűzfő bemutatása
Fűzfő ősi település; az itt feltárt régészeti leleteket a veszprémi múzeumban őrzik. E leletek bizonyítják, hogy a kelták és a rómaiak korában e vidéken virágzó települések voltak. A honfoglalás utáni időkben is gyakran emlegették ezt a területet: Szent István király az itt lévő falut, Mámát 1018-ban a veszprémvölgyi apácáknak ajándékozta. A falu Szent László tiszteletére szentelt temploma 1290-ben már állt. A megélhetést állattartás, szőlőművelés, halászat és a Fűz patak hídján szedett vám adta. Hasznos információk
GPS: N47.0637° E18.0391°
Ir. szám: 8175
Körzetszám: 88
Balatonfűzfő térképeFejlődése 1920-at követően gyorsult fel: 1921-ben települt Fűzfőre a helység mai arculatát is meghatározó két vállalat: a Nitrokémia és a Papírgyár. Ezután kezdett el kiépülni a község gyártelepi része.
Az 1920-as évek végén, a 30-as évek elején a tópart közelében elkezdődött egy üdülőtelep-kialakítás, és ebben az időben épült ki a strand is. Balatonfűzfő 1958-ban lett önálló közigazgatású település, a közelmúltban pedig városi rangot kapott. Területe a Balaton északkeleti csücskét öleli át, három részből áll: Balatonfűzfő, Fűzfőgyártelep és Csebere-Szalmásitelep. Fűzfő ma kedvelt üdülőhely is.
Az ipari környezetkárosító hatások visszaszorulásával párhuzamosan megjelentek idegenforgalom kiszolgálását célzó beruházások: vitorláskikötők épültek, elkészült a Balaton-part első téli-nyári bobpályája, újak létesültek és korszerűsödtek a vendéglátóhelyek, körvonalazódik a Balaton-parti sáv kiépítése is, parkokkal, sportpályákkal, sétányokkal - minden itt élő és idelátogató ember számára. Balatonfűzfő a sport, az aktív kikapcsolódás városa: sportélete több mint 80 éves múltra tekinthet vissza. Napjainkban a város Balaton-partja, országos hírű uszodája, szabadtéri sportlétesítményei, olimpikonokat adó koronglövői, vitorlás és szörf sportja jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentenek. Balatonfűzfőn két strandján a hagyományos strandi szolgáltatások mellett, a Fövenyfürdőn parkosított, virágos környezet, homokozott vízmeder, vízicsúzda, négypályás élménycsúzda, a Tobruk strandon homokos kispályás focipálya, strandröplabda, minigolf, lábtenisz, különféle ugrálós játékok, asztalitenisz várja a vendégeket. Mindezek mellett évről évre gyarapodik a helyi programkínálat a legkülönbözőbb műfajú szórakozást kínálva az érdeklődőknek.
Máma község román kori templomaMáma falu a török időkben elpusztult, de a XIII. század végén Szent László tiszteletére emelt templom megmaradt düledéke az új katolikus plébániatemplom mögött látható.
Balatonfűzfői bobpályaA nyári bobpálya, amely Kovács László balatonalmádi vállalkozó és gyermekei tervei alapján jött létre, 20 000 m2-en nyújt felhőtlen szórakozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A terep néhány éve még szánkópálya volt. A létesítmény területéről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra. A pálya teljes hossza 800 méter, mely 39 méteres szintkülönbségű területre épült. |
Balaton UszodaA fűzfői uszoda roppant népszerű: van egy meleg vizű, kisgyermekek számára is veszélytelen kis medencéje, és van egy nemzetközi sportversenyek rendezésére is alkalmas nagy medence.
Idejár edzőtáborozni a magyar úszóválogatott is. Az uszoda egész évben nyitva tart naponta 6-21 óra között. Már épülnek azok a szabadtéri létesítmények, amelyek valódi sportcentrumot varázsolnak az uszoda köré. |
|
|
|
|
SzabadidőRomkútBalatonfűzfő ismert kirándulóhelye a Romkúti-mező és a római romok. A romok a fűzfői vasútállomásról kiinduló és Budatava vasútállomáson végződő sárga jelzést követve érhetők el. |
|
Strandok BalatonfűzfőnFövenyfürdő: a 14 000 m2 alapterületű Fövenyfürdő az északi part egyik legszebb strandja: 270 méteres partszakasszal és homokozott vízmederrel rendelkezik. Tobruk strand: Balatonfűzfő Tobruk városrész strandját elsősorban az aktív pihenés kedvelőinek ajánljuk. Homokos kispályás focipálya, strandröplabda, minigolf, lábtenisz, különféle ugrálós játékok, vízibicikli, snuki, sörf, asztalitenisz várja a vendégeket.
Aktuális árjegyzék, nyitvatartás, térkép a strand oldalán!
|




















