
A Balaton környéke különösen jó lehetőségeket kínál a kerékpáros túrázáshoz. Erőnléttől, ízléstől függően mindenki találhat magának megfelelő terepet. A kellemes testedzés mellett a túrákon érdekes településeket látogathatunk végig, ritka műemléket, különleges természeti értékeket nézhetünk meg.
Balatoni kerékpárút
A balatoni kerékpárkörút kiépítése a múlt század 80-as éveiben indult el. Ekkor készült például a Balatonkenesét Fűzfővel és a Balatonfüredet Tihannyal összekötő szakasz. Sok hosszabb részt építettek a déli parton is bicikliút fedőnévvel - valójában többnyire járdának szánták. Több mint egy évtizedes kihagyás után az ezredfordulón újra jelentős munkák kezdődtek, így mára gyakorlatilag elkészült minden szakasz, és viszonylagos biztonságban körbe lehet kerékpározni a tavat. A körút részben speciálisan bicikliseknek épített utakon, máshol kisforgalmú vegyeshasználatú közutakon halad. A tervezett nyomvonalból az északi parton még hiányzik Balatonrendes előtt néhány száz méternyi rész. Helyette a 71-es főúton lehet közlekedni. A déli parton Szántód és Zamárdi között kell várni egy néhány kilométer hosszú út megépítésére. Addig itt is marad a kicsit forgalmasabb közút.
Kelet-Balaton (Balatonvilágos-Balatonfüred)
A most csak képzeletbeli kirándulás kiindulópontja legyen a balatonvilágosi vasútállomás. Az egykori pártüdülő bejáratáig a magasparton húzódó sétányon haladunk végig majd a vasút alatt átkelve, a Club Aliga után a Felszabadulás utcában balra fordulunk, hogy ismét a magasparton futó úton Balatonakarattyára jussunk. Akarattya szélén, a benzinkút melletti elágazótól néhány száz méteren a 71-es főút baloldalán haladnunk, majd a vasúti felüljárónál az út alatt átkelve a jobboldalon folytatjuk az utat a 71-es főúttal párhuzamosan futó Árpád utcában. Az Árpád utca végén visszatérünk a 71-es számú főút baloldalára. Balatonkenese és Balatonfűzfő között a fák alatt a felfagyások miatt kell figyelni. A balatonfűzfői ófalun átvezető részen a Föveny strand környékén és az új vitorláskikötőnél ügyeljünk nagyon a gépkocsikra, mert osztoznunk kell velük az úttesten.
Hévíz-Keszthely kerékpárút
A Tófürdő déli bejáratától egészen különleges zöldturisztikai élményt jelent a Hévízi-tó véderdején majd kisebb patakokon és egy emelkedőn át való megérkezés a 71-es főútig. Az út túloldalán kialakított biciklis pihenőnél kifújhatjuk magunkat, majd egészen Keszthely határáig gurulhatunk. Az ófalut a "tobruki" városrésszel összekötő szakasz néhány éve szinte járhatatlan volt a felfagyások miatt.
Kis-Balaton kerékpárút
2008-tól a Kis-Balaton Kerékpáros Ház várja a vendégeket márciustól novemberig. A Kis-Balaton természetvédelmi területén tekerni különleges élmény. Egy teljesen új kerékpárút vezet a tó mellett a kilátóhoz és a madárlesig. Számos jól járható murvás úton túrázhatunk, kerékpáron megfigyelve az itt élő védett madarak és növények ezreit. Mostanra szépen megcsinálták, és végre a vasúti átjárót is használni tudják a csomaggal felpakolt biciklisek is. Balatonalmádiban néhol az autókkal, vagy éppen a gyalogosokkal kell osztozni az úton. Ne lepődjünk meg, ha a teniszpályára tartó elegáns sportemberek autóikkal leakarnak szorítani az Öregparkot északon határoló útvonalról. Mérgelődés helyett inkább álljunk meg egy rövid pihenőre a park fái alatt, sétáljunk ki a mólóra. Nagyon kellemes lenne egy kitérő a város központjába is, de ehhez vagy a nehezen használható aluljárón, vagy csak nagyobb kerülővel, közúti átjárón át van lehetőségünk. Almádi nyugati szélén lévő káptalanfüredi strand után a néhány éve épült önálló kerékpárúton folytathatjuk az utat. Balatonrendes határáig kijelölt pályán, viszonylagos biztonságban haladhatunk. A szebb kilátást, vagy a keményebb terepet igénylők a káptalanfüredi strand után, a 71-es számú főútat keresztezve a hegyoldalban végigfutó felső úton - amit római útként ismer a köznyelv - folytathatják a túrát Aszófőig. Így megismerkedhetnek az alsóörsi, csopaki ófaluval, Lovassal, Paloznakkal, Aráccsal. A part közelében futó kijelölt úton maradunk, akkor érinthetjük a strandokat, hajóállomásokat, Balatonfüreden végig kerekezhetünk a Tagore sétányon. Kivéve augusztusban, amikor a helyi önkormányzat egyszerűen nem létezőnek tekinti a közpénzen épített kerékpárutat, s rátelepíti a borhét házikóit. Persze, ebben is van valami jó, csak túlzásba ne vigyük a rizlingek, szürkebarátok, zweigeltek, chardonnay-k kóstolgatását.
Északi part (Balatonfüred-Badacsony)
2008 júliusának utolsó napjaitól már a Tihanyi-félsziget közepéig vezet kerékpárút. Az új szakaszt a 71-es főútnak a félsziget közepénél lévő elágazótájától a községbe vezető közút mellé építették. A közel 3 méter széles aszfaltcsik a közút nyugati oldalát szegélyező nyárfasor és a Külső-tó között kapott helyet. 71-es elágazójától mintegy 55 méteres szintkülönbséget kell leküzdeni az 1,8 kilométeres szakaszon. A révhez vezető folytatást várhatóan 2009-ben építik meg, Az egyébként a jelenlegi formában is használható, mert lakottterületen halad át, ahol az autósok óvatosabban száguldoznak. A félsziget keleti partján haladó keskeny közutat a nagy forgalom miatt igazán nem ajánljuk a bicikliseknek. Gyerekekkel semmiképp sem. A bátrabbaknak persze érdemes arra is kerülni a gyönyörű kilátás miatt. Igazán ideális körülményeket a biciklizéshez a félsziget észak-nyugati oldalán, a sajkodi részen és a félszigetet átszelő földutakon találunk. Ha időnk engedi, akár egy napot is rászánhatunk erre a vidékre.
|
|
|
|
Tihanyból Zánkáig többnyire kiépített kerékpárúton haladhatunk, amit csak néha szakít meg egy-egy kisforgalmú közút. Érdemes megpihenni az örvényesi vízimalomnál, a közelben lévő templom oldalában friss vizű forrásból ihatunk. Balatonudvariban a bicikliút melletti temető szív alakú sírkövei csábítanak megállásra mindenkit. Zánkától Balatonszepezdig kis forgalmú parti utcában haladunk, majd Szepezd kezdeténél a Virius utcán át a 71-es főúttól északra elterülő falun vezetnek tovább bennünket. A falu nyugati szélén visszatérünk a 71-es út mellé, s az északi oldalon közvetlenül mellette haladó kerékpárúton folytatjuk a biciklizést Révfülöpig. A Révfülöp előtti utolsó kilométeren - az "úttörőtáborok" mellett - különösen figyelmesen közlekedjünk, mert a bicikliút magasabban van, mint a mellett haladó főút. S a tervezők bevált gyakorlata szerint odaépítettek korlátot, ahol nem igazán kell.
Bringával a Balaton-felvidéken (Zánka-Tapolca)
Ha valóban túrázni akarunk, ha szeretnénk valami szépet látni, s nem ragaszkodunk a parti sávhoz, akkor már Zánkánál, vagy később Révfülöpön kitérhetünk a Káli-medencébe - a Zánka-Tapolca úton. A balatoni körúthoz Révfülöpnél, Ábrahámhegynél, vagy akár Badacsonytomajnál lehet visszatérni. Révfülöpi kanyargások: először is a falu elején átkelünk a 71-es déli oldalára, majd hol kijelölt úton, hol önálló kerékpárúton haladunk tovább. A hajóállomás után nagyon figyeljünk a strand felől érkező gyalogosokra, mert a fák között vezető keskeny aszfalton nehezen lehet elférni. A Révfülöp nyugati szélén található "Császtai stranddal" átellenben áll a mentőszolgálat nyári kihelyezett állomása. Szükség esetén akár segítséget is kérhetünk az itt állomásozó ügyeletestől. A falu után elhaladunk egy benzínkút mellett - az esetleg szükséges pumpáláshoz és az egyéb technikai, biológiai szükségletek elvégzéséhez kihasználhatjuk a kínálkozó lehetőséget. A bicikliút északról elhalad Pálköve mellett (Kővágóörs üdülőrésze). Ha nem sietünk érdemes benézni csendes strandjára, s akár a Bajcsy-Zsilinszky emlékházba is bekukkanthatunk. Azért is ajánlom a pálkövei kitérőt, mert az ott élőknek szokniuk kellene a bicikliseket. Az eredeti terv szerint a település csendes utcáin vezetett volna végig az útvonal. Ám az itt élők tiltakoztak a biciklisek ellen. Így az önálló bicikliút a 71-es főút mellé került. Hadd élvettük a zajt és füstöt. Balatonrendes előtt néhány száz méterrel véget ér a kiépített út, mert még mindig nem tudtak megegyezni az ingatlanok tulajdonosaival. A falu másik szélétől ismét bicikliúton haladhatunk tovább Ábrahámhegy felé. A falu belső utjait leszámítva innen önálló bicikliút vezet a főút Balaton felőli oldalán a badacsonytomaji vasútállomásig. Badacsonytomajtól a római úton haladhatunk tovább. Hiába hagytuk el a főutat, itt is nagyon kell vigyázni a szűk úthoz képest gyorsan haladó autók miatt. Különösen a a forgalmas badacsonyi rész veszélyes nyáron. Badacsonytördemicen a falu közepén balra vesszük az irányt, majd a 71-es főút keresztezése után a túra egyik legszebb szakasza következik.
Nyugat-Balaton (Badacsonytördemic-Zala-folyó)
A szigligeti körút látnivalói a tihanyival vetekszenek, ráadásul itt nem kell annyira félnünk a nagy gépkocsi forgalom miatt. (A romantikát kevésbé igénylők választhatják a Szigligetet északról elkerülő kiépített kerékpárutat is. Ennek a Szent György-hegy látványa az igazi előnye.) Szigliget észak-nyugati oldalától a 71-es főút mellett futó önálló kerékpárúton haladunk a 84-es számú főút elágazójáig, majd a Bece-hegyi buszmegállóig. Innen egy bitumenes úton legurulunk a Bece-hegyi vasúti megállóhelyig, majd a vasút mellett önálló bicikliúton haladunk tovább. Balatongyöröktől a vonyarcvashegyi strandig tart a bicikliút egyik legszebb szakasza. Főleg akkor szép, ha a késő délutáni órákban Keszthely felől érkezünk. Ilyenkor a már hosszú árnyékokat rajzoló nap gyönyörűen megvilágítja a szigligeti hegyeket és a Badacsonyt. Különösen szép a Vonyarcvashegy előtt lévő Szent Mihály-domb környéke. Érdemes egy rövid pihenő erejéig felszaladni rá. A vonyarci strand előtt, a Gyenesdiáson a strand felé vezető utca keresztezésénél és a keszthelyi parti sáv szinte teljes hosszában vigyázzunk a nagy forgalom miatt. A veszélyeket leszámítva ez a szakasz is a biciklikörút legszebb részeihez tartozik. Keszthely után néhány kilométerre lévő Fenékpusztánál a kerékpárút egyik ága elhagyja a Balatont. A végpontja mintegy 1 kilométerre, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Vönöcki Schenk Jakabról elnevezett kutatóházánál van. Sajnos ez az irány zsákutca, mert a végénél kezdődő Kis-Balatont sem gyalog, sem kerékpárral nem lehet bejárni. A nemzeti park munkatársai csak a busszal közlekedő, vagy gyalogos csoportként vezetést kérő turistákat fogadják. Ha Fenékpusztánál maradtunk a körúton, akkor a bringakörút hamarosan keresztezi a Zala-folyót.
Déli-part (Zala-folyó - Balatonvilágos)
Balatonkeresztúrig ismét önálló kerékpárúton haladhatunk. Innen Fonyód-Bélatelepig csendes utcákba irányítanak a biciklikörút táblái. Fonyód után bicikliúttá szélesített járdán, illetve a járda mellett kiépített önálló bicikliúton haladhatunk Balatonlelléig, majd tovább Siófokon át vissza az északi partra. A körút Balatonvilágosig tartó szakaszán a szántódi rév után van még egy rész, amely néhány kilométeren forgalmasabb úton visz bennünket, néhány alkalommal találkozunk önálló bicikliúttal, de többnyire csendesebb utcákat vontak be a kijelölt útvonalba. Különösen szép kilátás nyílik a tóra és a túlsó partra a boglári, balatonszemesi parti sávon átvezető szakaszon, a Siófok nyugati szélén lévő parti sétányról és a világosi magaspartról.










