Nyomtatás
PDF

Balatonlelle

Balatonlelle Somogy megyében, a Balaton déli partján, Siófoktól nyugatra, Budapesttől 136 km távolságra fekszik. Vasúton, a 7-es és 67-es műúton személygépkocsival és busszal egyaránt kényelmesen megközelíthető. Lellén két benzínkút segíti az autók forgalmát, valamint szerviz- szolgáltatás is igénybe vehető. A Balaton vizén sűrű hajóközlekedés bonyolítja le a forgalmat, melynek vérkeringésében Lelle is fontos szerepet tölt be.

Balatonlelle

A város a Balaton déli partjának egyik legősibb települése. A legrégibb magyar nyelvemlékben, a Tihanyi Apátság 1055. évi alapító levelében már található utalás a Lelle területén lévő Szent Kelemen Bazilikára, mely a nagy Hadiút mellett állott. Központi fekvése miatt a település elszenvedte a tatár és a török dúlását, ám újra és újra benépesült. A Millenium évében, 1896-ban kezdték a budapestiek felfedezni a Balaton jótékony hatását. 1904-ben már fürdőegyesület alakult, mely meghatározó volt a település fejlődésére, kultúrtájjá téve azt. Hasznos információk
GPS: N46.7866° E17.6965°
Ir. szám: 8638
Körzetszám: 85
Balatonlelle térképe
1928-ban Lelle a szép "Villasor" kialakításának elismeréseként "gyógyfürdő" minősítést kapott és a Balatonlelle nevet vehette fel. Ezt követően számtalan tudós, művész választotta pihenő-, alkotóhelyéül, s ez ma is így van. 1946 és 1948 között a Magyar Köztársaság elnökének rezidenciája is itt a Villasor centrumában volt. 1979-ben Balatonboglár és Balatonlelle egyesítésével a Boglárlelle nevet, majd 1986-ban városi rangot kapott a település. 1991-ben ismét önálló várossá vált. A virágos Lellének ismert település hagyományait megtartva és ápolva őrzi a fürdőkultúra értékeit, az itt élők pedig a régóta híres vendégszeretetükkel várják a kikapcsolódni érkező turistákat.

Balatonlelle látnivalói

  • Balatonlellétől délkeletre található a 12 egységből álló Irma-pusztai halastórendszer. A gazdag madárvilág miatt is érdemes ellátogatni erre a helyre.
  • A Rádpusztai templomrom a XIII. század első felében, román stílusban épült faragott homokkőből és téglából. A meglévő fal 8-10 méter magas.
  • A Kishegy szőlőben - a volt gróf Jankovich-féle szőlőben - található XVIII. századi késő barokk Szent Donát kápolnát a Majthényi család építtette, később a Széchenyiek tulajdonában volt.

Balatonlelle látnivalói

Kapoli Múzeum

Balatonlelle, Kossuth L. u. 35.
Az 1700-as évek végén épült parasztház ad otthont a Kapoli Múzeumnak. A földszinten két állandó kiállítás keretében idősebb és ifjabb Balatonlelle - Kapoli múzeum Kapoli Antal somogyi pásztor-fafaragómesterek, kiváló népművészek munkái, és Rodin tanítványának Ligeti Miklós szobrászművésznek alkotásai tekinthetőek meg. A múzeum tetőtéri galériájában neves kortárs művészek időszakos kiállításaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Afrika Múzeum

Gróf Somssich Pongracz afrikai trófeagyűjteményét mutatják be, a 2000. nyarán nyílt Afrika Múzeumban. A számtalan kapitális trófeát felvonultató állandó kiállításban kultikus szobrok, Balatonlelle - Afrika múzeumeredeti használati tárgyak és Közép-Afrika teljes élővilágát bemutató fotók és illusztrációk is helyet kaptak. Az egyedülálló magángyűjtemény idegen nyelvű ismeretterjesztő anyaggal is várja a látogatókat egész éven át.

Balatonlelle

 

Balatonlelle

Szabadidő


Cirkusz, vidámpark
Közép-Kelet Európa legnagyobb utazócirkusza 70 tagú társulatával 50 idomított állattal évek óta várja hatalmas sátrába a szórakozni vágyó közönséget.

Balatonlelle - Cirkusz, vidámpark


Kishegy
A településhez tartozó Kishegyen a szőlőművelés és termelés a legfontosabb ma is, azonban kellemes kirándulási és pihenési lehetőséget is biztosít a turistáknak sajátos hangulatával, festői panorámájával.

Balatonlelle - Kishegy

 

Balatonlellei strandok

Napfény strand és élményfürdő: a Napfény strand a város központjához tartozó partszakaszon, a hajóállomástól keleti irányban található.

Nyugati szabadstrand: a hajóállomás nyugati oldalánál kezdődő szabadstrand mintegy két kilométer hosszan húzódik végig a boglári határig.

Balatonlellei strandok

Aktuális árjegyzék, nyitvatartás, térkép a strand oldalán!

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Szóljon hozzá Ön is!

smaller | bigger

busy

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu