Nyomtatás
PDF

Gyenesdiás

Gyenesdiás 100 km-re Magyarország nyugati határától, a zalai Balaton-parton, a nyugat-balatoni régióban, a Keszthelyi-hegység lábánál fekszik 18,5 km2 területen. Állandó lakosainak száma meghaladja a 3100 főt. A település szomszédos Keszthellyel, a kultúr várossal és Hévízzel, a világhírű gyógyfürdővárossal.

Gyenesdiás

A község területe már a neolit korban (Kr.e. 3500) is lakott volt, a római kortól pedig egyre több régészeti emlék bizonyítja gazdag múltját. Gyenesdiás területén jelentős régészeti lelet egy 301 sírt tartalmazó 1400 éves avar temetőt tártak fel. A település területén 3 község volt, amelyek közül a legkorábbi az Árpád-kori Falud.
Szent Erzsébet templomát 1333-ban említik először. Gyenest, a mai község nyugati részét, 1696-ban, mint Falud szőlőhegyét említik. Diásról, a mai község keleti részéről az első írásos emlék 1341-ből származik. Gyenest és Diást 1840-ben egyesítették. A század elején két fürdőegyesület alakult, melyek tevékenysége határozta meg az idegenforgalmat.
Gyenesdiás életét is elsősorban a turizmus határozza meg. Hasznos információk
GPS: N46.7734° E17.2817°
Ir. szám: 8315
Körzetszám: 83
Gyenesdiás térképe
A település kiváló strandjait a környékbeliek is szívesen választják. A két strand közül a fövenyes, homokos partú gyenesi, a kisgyermekes családok kedvelt fürdőhelye. A Diási strand (mely 2004-ben és 2005-ben Kékhullám Zászló minősítést kapott) mára a környék egyik legszebb strandja, ahol éttermek, büfék, sportszerkölcsönzők, óriáscsúszda, strandröplabda-pályák lelátóval és éjszakai világítással, foci-, a nyílt vízfelületen kialakított vízilabdapálya (mely a Balatonon az első), streetballpálya, asztalitenisz, egyéb strandi szolgáltatások, tágas napozófelület melyet árnyas fák öveznek , és egy ingyenes autóparkoló várja Önt, barátait és családját. Az amatőr sportkedvelők sportanimátor szervezésében versenyeken, bajnokságokon mérhetik össze tudásukat, míg 2005-től a gyerekekkel külön animátor foglalkozik a nyári hónapokban.
A Horgászegyesület kikötői sokoldalú szolgáltatásokat nyújtanak a horgászoknak. A Yacht Egylet 100 férőhelyes vitorláskikötője vendégvitorlásokat is fogad.
Az erdei kirándulóközpontban, a Nagymezőn egy 16 állomásból álló erdei tornapálya, a 3 szintes Festetics-kilátó és a Berzsenyi-kilátó várja a látogatókat. A Csider-völgyben nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas koronglövő-pálya működik, amelyet a vendégek is igénybe vehetnek és kipróbálhatják a skeet, futócél- és más lövészetet. A lovas militari pályán nemzetközi és országos bajnokságokat is rendeznek. A lovaglási lehetőség télen-nyáron sok látogatót vonz. A község határában található a Vadlány-barlang, megtekintésre ajánlott az egykori dolomitbánya is.
Akár erdei utakon, ösvényeken, akár kiépített kerékpárutakon lásd Balatoni bringakörút kellemes kirándulást, felfedezést tehet. Figyelmébe ajánljuk Gyenesdiáson a Balatoni bringakörút 2005. júniusában megnyílt (hiánypótló) kerékpáros fogadót, a Bringa tanyát, ahol kerékpárszerviz, fagyizó, snackbár és információs pont várja a kétkeréken érkezőket.
A Turisztikai Egyesület szervezésében bárki részt vehet a különböző sport és kézműves programokon (vitorlázás, lövészet, röplabda, korongozás, és kerámiakészítés), ill. kirándulásokon (gyalog- és kerékpártúra); de a település évente megrendezésre kerülő, hagyományos rendezvényei is kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes szórakozási lehetőséget kínálnak.
Mindezek mellett a magyar konyha, kiváló borok és a vendéglátás művészete nyújt felejthetetlen élményt nemcsak az ínyenceknek.
Az ideérkezőket a vendégszerető helyiek várják, fizetővendég-szobák, színvonalas apartmanok, panziók, kempingek vendégházak találhatók a községben.

Gyenesdiás - Tourinform iroda

8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8/b
Tel. és Fax: 06-87/463-092, 06-87/463-194
E-mail: revfulop @ tourinform.hu

Gyenesdiás - Tourinform iroda

Gyenesdiás - Bringatanya

8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8/b
Tel. és Fax: 06-87/463-092, 06-87/463-194
E-mail: revfulop @ tourinform.hu

Gyenesdiás - Bringatanya

Gyenesdiás - Nagymező

Gyenesdiás - Nagymező

A Nagymező a Keszthelyi-hegység egyik legkedveltebb kirándulóhelye, ahol kiépített szalonnasütőhelyek, asztalok - padok, focipálya, esőbeálló várja a kirándulókat.

Gyenesdiás

 

Gyenesdiás

Szabadidő


Festetics kilátó
A gyenesdiási Nagymező nyugati oldalán gyalogösvényeken juthatunk fel a Kerek-hegy legmagasabb pontjára, amelyen a háromszintes Festetics kilátó emelkedik.

Gyenesdiás - Festetics kilátó


Vadlánlik
A Ló-hegycsoport egyik oldalában kis barlangnyílás húzódik meg, amelyet a környékbeliek évszázadok óta egyetemlegesen Vadlánliknak neveznek.

Gyenesdiás - Vadlánlik

 

Gyenesdiási strandok

Diási játékstrand: a Diási játékstrand a környék egyik legszebb és legaktívabb strandja.

Alsógyenesi lido strand: a község kisebb, lidós strandja, a gyenesi – a település nyugati végében – elsősorban a kisgyermekes családok kedvence.

Gyenesdiási strandok

Aktuális árjegyzék, nyitvatartás, térkép a strand oldalán!

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Szóljon hozzá Ön is!

smaller | bigger

busy

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu