Északi-part: Badacsonytördemic - Balatonfüred (50 km)
1. szakasz: Badacsonytördemic - Révfülöp (14 km)
Utunk a badacsonytördemici vasútállomás mellől indul. A macskaköves úton jobbra fordulva a Római úton tekerhetünk egészen a badacsonytomaji vasútállomásig. Vigyázzunk az autósok miatt! A kanyarokkal és emelkedőkkel-lejtőkkel tarkított úton hamar elénk kerülhetnek. Közben délről szinte teljesen megkerüljük a Badacsonyt. Érdemes megállnunk és megfigyelni a badacsonyi nevezetességeket: a bazaltoszlopokat, a bányászat ejtette tájsebeket, Ranolder keresztet.

Badacsonytomaj Balaton utcán élesen jobbra kanyarodunk. Néhány métert megteszünk a 71-es úton majd a vasútállomás mellett csatlakozunk rá a kiépített kerékpárútra.
Utunk a 71-es mellett fut egészen Ábrahámhegy határáig. Tábla hívja fel figyelmünket a közelben található Folly Arborétumra. Nem túl nagy kitérő, így érdemes megtekinteni. Botanikai értékein kívül jelentősek a tájképi, kultúrtörténeti, földtani értékei is.
Hátunk mögött távolodni látjuk a Badacsony tömbjét, északra pedig A Csöngye-hegy látszik. Ábrahámhegy előtt átkelünk a vasúti sínen és a továbbiakban a település utcáin vezet a Bringakörút. Egy kisebb dombon megpillanthatjuk a Bökk-hegyen álló kilátó tetejét. Akinek nem túl sűrgös az kitérőt tehet és felszaladhat rá.
Kitérő: Délre Kővágóörs-Pálköve következik. A kerékpárút ugyan nem arra megy, de akár tehetünk kitérőt a település belseje felé is vagy egészen a strandig is eljuthatunk. A Tölgyfa utcát keresve elérhetjük a végig a 71-es mellett futót bringautunkat.
Balatonrendest elhagyva kb. 100 m után indul az újabb szakasz. Eleinte enyhébb emelkedővel majd a "kanyar" után elnyújtott, jól belátható lejtős rész következik. Végén a Tölgyfa utcáról érkezőket gyűjti be a kerékpárút... Kisebb pihenő lehetséges a benzinkútnál. A távolban már látni a révfülöpi kilátó csúcsát is.
Szigligeti kerékpárút
Szigligetnél a 71-es út mellett fut a Balatoni Bringakörút. Indulhatunk a Keszthelyi-hegység felé vagy az igazán remek panorámát adó Badacsony felé vezető szakaszt is választhatjuk. Utóbbi esetén a kerékpárút végén jobbra fordulva megkerülhetjük a szigligeti hegyeket déli irányból. Ábrahámhegy végétől újra kiépített kerékpárút következik. Kellemes árnyékot adó fás rész következik, majd az út elvezet Balatonrendes vasútállomásra. Átkelünk a vasúton és jobb híján kikényszerülünk a 71-esre (vagy tolhatjuk a bringánkat a peronon).Kitérő: Délre Kővágóörs-Pálköve következik. A kerékpárút ugyan nem arra megy, de akár tehetünk kitérőt a település belseje felé is vagy egészen a strandig is eljuthatunk. A Tölgyfa utcát keresve elérhetjük a végig a 71-es mellett futót bringautunkat.
Balatonrendest elhagyva kb. 100 m után indul az újabb szakasz. Eleinte enyhébb emelkedővel majd a "kanyar" után elnyújtott, jól belátható lejtős rész következik. Végén a Tölgyfa utcáról érkezőket gyűjti be a kerékpárút... Kisebb pihenő lehetséges a benzinkútnál. A távolban már látni a révfülöpi kilátó csúcsát is.
A kerékpárút egészen Révfülöp: Császtai strandig vezet bennünket.
Újra keresztezzük a vasútat, majd közvetlenül a strand mellett haladunk. Szemben a fonyódi hegyek látszanak. A Balatoni Bringakörút egyik olyan szakasza következik, mely valóban a parton halad (tőlünk fél méterre). Némi gyalogosforgalomra számítsunk! A sétány egészen bevezet bennünket Révfülöp központba. Pihenő, fagyi és persze a móló vár ránk! A Fülöp-hegy teteján pedig a Millennium kilátó... Megközelítése picit több időt, energiát vesz igénybe.
Újra keresztezzük a vasútat, majd közvetlenül a strand mellett haladunk. Szemben a fonyódi hegyek látszanak. A Balatoni Bringakörút egyik olyan szakasza következik, mely valóban a parton halad (tőlünk fél méterre). Némi gyalogosforgalomra számítsunk! A sétány egészen bevezet bennünket Révfülöp központba. Pihenő, fagyi és persze a móló vár ránk! A Fülöp-hegy teteján pedig a Millennium kilátó... Megközelítése picit több időt, energiát vesz igénybe.|
|
|
|
2. szakasz: Révfülöp - Balatonfüred
|
|
|
|
Set as favorite
Bookmark
Email This
Hozzászólások (2)
RSS-csatorna hozzászólásaiCsopak és Balatonfüred között a 71-es mellett
Tisztelt Balcsi.net!
Egy hete nyitotta meg a nem létező kapuit - mert mindig nyitva tartjuk - a "Guruljon az Élet" nevű bringás pihenőhely. Várunk ide mindenkit. Bringával és gyalog. Jöhet drótszamáron vagy lóháton, ahogy jól esik. Szerelés alatt a website-unk, de mindenkinek szívesen küldünk képeket is a helyről. Amit a jövő héten már remélhetőleg meg is teszünk. A hely szép és nyugalmat adó és a pihenni, feltöltődni vágyó embereknek találtuk ki.
Igen! Azt szeretnénk, hogy a hely egy igazi Hely legyen csupa nagy betűvel.
A Guruljon az Élet!-et Csopak és Füred határában, a Kerekedi öböl karéjában legelésző szürkemarha gulya fölött találjuk. A vendéglátóhely valójában a bringások kivánságára született: annyiszor tértek be a lakóházba a kérdéssel, „mi lesz itt?“, amíg gazdái úgy döntöttek, biciklis pihenőhely.
A rendkívüli panorámát kínáló, különleges hangulatú kunyhókkal benépesített árnyas kertben kifejezetten a biciklisek igényeire szabott, egészséges, könnyű ételeket kínáló konyha kínálata mellett fagyik, üdítők, gyümölcskoktélok, valódi alapanyagokból készült turmixok, könnyű sörök, remek borok és finom, pihentető zenék várják a kerekezőket. Aki úgy dönt, hogy a balatoni napfelkelte csodáját itt szeretné átélni, a kunyhókban felállított sátrakban éjszakázhat.
Hamarosan reggeli (péksütemény, energiát adó, tejbe vagy kefirbe kevert korpa, gyümölcsdarabok, magok, stb.) valamint masszázsmatrac és sókkal dúsított lábáztató segíti a megnyugvásra vágyók kényelmét.
Köszönjük, hogy elolvastad az üzenetünket és szeretnénk, ha felvehetnénk veletek a kapcsolatot.
Örülnénk ha személyesen is találkozhatnánk, várunk titeket szeretettel.
Üdvözlettel: Mózes laci
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
00 36 30 617 27 17
www.guruljonazelet.hu (még szerelés alatt)
Guruljon az Élet! mindenkinek Tisztelt Kerékpáros Klub!

Balcsi.net - Balaton Portal