Sümegi vasútállomás (pecsételőhely)
A kék jelzések végigvezetnek bennünket a József Attila utcán, kifelé a városból, egészen a 84-es útig. Itt még mindig a jól látható jeleket követve rátérünk a főúttal párhuzamos jobb oldali földútra, majd pár száz méter gyaloglás után elindulunk a Mogyorósi-dombon felfelé.
Keresztezzük a Sümeg–Tapolca vasútvonalat, majd lassan elérjük a Sümegi bazaltbánya vasútállomást. Továbbindulva a földúton hamar megérkeztünk a Sarvaly vadászházakhoz vezető aszfaltút kezdetéhez, ahol az a Sümegről Sümegprága felé vezető útból kiágazik. Nagy irtások mellett haladunk el, és egy hosszabb szakasz után elérkezünk az erdőhöz. Onnan egyenesen vezet tovább az utunk. Ha elfáradtunk, kellemes pihenőhelyet találunk a Sarvaly-forrásnál, a Sarvaly erdészház közelében.
Egy darabon jelzések nélkül haladunk a kanyargó aszfaltcsíkon, majd egy Y alakú elágazás után, ahol az aszfaltút véget is ér, a baloldali murvás földúton megyünk tovább. A nyiladék felé való letérést jelzés nem, de a hivatalos kéktúraatlasz jelöli.
A nyiladékon haladva elérjük a hármas elágazásból korábban jobb felé induló murvás utat, ezen kb. 300 métert teszünk meg délnyugati irányban.
Ekkor az út jobb szélén álló fán kettős jelzést látunk: a kék kereszt jelzés előre mutat, a sima kék pedig visszafelé. Figyelem: a jobbra leágazó utat, melyen a kéktúra továbbvisz, nem itt találjuk meg, hanem nagyjából 50 méterrel visszafelé, egy keskeny, benőtt ösvény formájában!
A jelzéseket ezen a szakaszon elég jól észre lehet venni, legyünk figyelemesek, mikor a nyiladékokban haladunk! A meredek emelkedő egy árokszerű vízmosásban folytatódik, ahol nehéz átjutni. Amikor elérkezünk a fennsíkra, az ösvény egy hosszabb szakaszon szinte teljesen eltűnik a növényzetben és nehezen követhető. Azonban kisegítenek minket a sűrűn elhelyezett jelzések.
Egy kis erdei pihenőtől jelzéseink felfelé vezetnek, Tátika várához, amelynek felújítása szépen halad. Ajánlott, hogy pihenjünk meg a a közeli kilátópontnál, ahonnan gyönyörű kilátás is nyílik a környékre. Egészen a sztúpáig és Zalaszántóig elláthatunk innen.
Ezután a kék rom (K ) jelzést követve visszatérünk az elágazásig, innen a földút már a kék jelzést követi egészen a Hideg-kúti majorig. Innen sajnos ismét eltűnnek jelzésink. A buszmegállónál keresztezzük az aszfaltutat, és egy ösvényen megyünk tovább, az úttal párhuzamosan. Innen alig 200 méterre találjuk a Kovácsi-mezőt, ahol feltűnik az országúttól induló földút. Ezen gyaloglunk tovább, az erdő északkeleti szélén. Amint elérjük az erdő sarkát, az elágazásban balra fordulunk, és az erdő északi oldalán haladunk tovább.
Átvágunk egy hajdani kőfejtő udvarán, majd rátérünk a sztúpához vezető földútra. A sztúpa igazi érdekesség, érdemes megtekinteni közelebbről. Innen kövessük a táblákat és haladjunk a lejtőn lefelé, Zalaszántó széléig, a buddhista imaházig. Itt ismét kivételes szépségű panormáma tárul elénk. Visszatérünk a hegytetőre, a kék jelzésen lesétálunk a faluba.
Zalaszántót elhagyva kis dombhátra kapaszkodunk fel, innen jól látható Rezi vára a Meleg-hegy tetején. Ezután kis völgybe ereszkedik le az országút, és egy hídon keresztezzük a Nagy-Séd-patak teljesen kiszáradt, köves medrét, majd az út újra kapaszkodni kezd a hegyoldalban. Pár méterrel az előtt, hogy az országút felérne egy kis bukkanó tetejére, láthatjuk a letérési pontot, melynek jelzésit szerencsére felfestették kapuszerűen a kiágazó földút mindkét oldalán.
Rátérünk arra a jól kijárt földútra, amely a Bakony-cser széles völgyének keleti oldalán fut végig enyhén, de folyamatosan emelkedve. Rövid ideig egy keskeny erdősor választja el az utat a mezőtől.
Nagyjából a mező szélén vezető út felénél egy magasleshez érünk, erre felkapaszkodva akár hosszabban is megpihenhetünk itt. Gyönyörű kilátás nyílik innen a sztúpa dombjára, és nyugat felé a mezőn túl elterülő dombokra. Nem messze innen felfelé kapaszkodva hamarosan megérkezünk Rezibe. A falu kocsmájában vagy mellette a vegyesboltban pecsételhetünk.
Továbbindulva átvágunk a falun és elérjük a lassan beépülő új részt.
Megtaláljuk a leágazást: egy út menti keresztnél kell letérnünk jobbra, egy láthatóan frissen aszfaltozott keskeny kis útra. A kék jelzések erre sincsenek sűrűn felfestve, de a térkép alapján kitűnően lehet navigálni. Az aszfaltutat követően földúton ballagunk tovább. Az Almás-domb szőlőskertjei között vágunk át, ahol mindkét oldalon gondozott szőlők és kiskertek szegélyezik utunkat. A jól járható útról a hosszú idő után feltűnő kék jelzések jobbra lefelé, egy ösvényre hívnak bennünket.
Az erdőbe érkezve jól kijárt ösvényen ereszkedni kezdünk. Balról egy vízmosás kis horhosa társul mellénk, ösvényünk kanyarogva vezet a jobb oldalán.
Az erdőből kiérve ismét kiskertek és szőlők között találjuk magunkat és az ösvény beletorkollik egy földútba. Később – bár kék jelzést nem látunk – balra, lefelé indulunk el a földúton, ahonnét néhány perc alatt elérjük a főutat és vele együtt a Gyöngyösi csárdát. Az egyik kéktúrás bélyegző a csárda mellett, egészen közel a főút széléhez egy villanyoszlopon található a szokásos kis dobozkájában, a másikat a csárdában kell kérni.
A csárda után az út kitérőt tesz: vagy egy kilométernyit gyalogolunk a Hévízre futó országút szélén észak felé, aztán éles szögben visszafordulunk balra egy földútra egy útszéli kőkeresztnél. Újabb kilométeres túra következik visszafelé, ahonnét szép kilátás nyílik az Almás-dombra és a Gyöngyösi csárda felé.
Felfelé haladva rövid időn belül kertek és pincék közt megérkezünk Hévíz Árpád-kori templomához és sírkertjéhez. A keskeny aszfaltúton vendéglők és borospincék között vezet utunk. A Zrínyi utcában haladva elérjük Hévíz új, tornyokkal teli katolikus templomát, majd lefelé, a Széchenyi utcán haladva megérkezünk a Tófürdő bejáratához. A buszmegálló információs pultjánál pecsételhetünk.
A Tófürdő parkolójától kitűnő kerékpárút indul a korábbi ösvény nyomvonalán Keszthelyre. Mozaikkővel kirakott út, amely később aszfaltra vált, precíz távolságjelző táblákkal. Innen alig egy óra alatt Keszthely belvárosába érünk. A jelzések a templom és a Vajda János Gimnázium előtt balra, kelet felé kanyarodnak és tovább visznek a Keszthelyi-hegység felé. Mi azonban a vasútállomás felé, a Balaton irányába vesszük utunkat, mivel a pecsét kiegészítőút ott található. Jó idő esetén kihagyhatatlan egy kis fürdőzés a tóban. Visszafelé átvágunk a Helikon-parkon, majd a Lovasi Sándor utcán keresztül elhagyva a Vásárteret és a Zsidi utat, nagy körforgalmú csomóponthoz érünk. Ez a város határában található.

A vár az irodalomban

A csobánci vár több költőt és írót is megihletett a 19. század első felében. 1807-ben Kisfaludy Sándor verses epikát írt Csobánc címen. 1845-ben jelent meg Kis János visszaemlékezése életéről, melyben Csobáncot is megemlíti: „Egyszer kétszer felmentem a csobánci és hegyesdi várok omladványaihoz is, s a magasról a paradicsomhoz hasonlítható környéket szemléltem, vagy elmélkedésemmel a régi idők történeteibe merültem”. Vachott János „Balaton vidékén” című versében elragadtatással írt Csobánc, Tátika és Rezi látványáról.

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Szóljon hozzá Ön is!