Nyomtatás
PDF

Pécselyi-medence

A Tihanyi-félszigettől északra fekvő védett terület három összefüggő részből, a Szőlősi-, a Pécselyi- és a Vászolyi-medencéből áll, amelyek mindegyike a medence legnagyobb településéről kapta a nevét. Ezt a Déli-Bakony déli részéhez tartozó területet már mészkőhegységek övezik és szabdalják kisebb részekre, a Balaton-felvidék vulkáni hegyeinek már nyoma sincs.

Pécselyi-medence

Ennek megfelelően a táj hangulata is más: lankás lejtők, kisebb dombok, lapos dombtetők, széles völgyek békés látképe fogadja a látogatót. A terület túlnyomó részén kisüzemi mezőgazdálkodást folytatnak az itt élők, ezért nagy, összefüggő, érintetlen természetes területek nem jellemzőek a medencékre. Vannak viszont kis, csendes szőlők (elsősorban persze a Szőlősi-medencében), kis forráslápok, karsztbokorerdők foltjai, száraz tölgyesek, kis bükkös foltok, és magassásos melegkedvelő rétek. A változatos táj védett növényritkaságai között több kosborfaj (vitéz, madárfészek stb.), nagy ezerjófű, leánykökörcsin, tavaszi hérics található. Az állatvilág legértékesebb része a rovarfauna, különösen a laikus számára is jól megfigyelhető nagyméretű futóbogarak és cincérek. Különösen értékes a csak itt élő Arias díszbogara. A medence történeti és kultúrértékei közül kiemelkedik Pécsely jellegzetes utcaképe, a falu mellett található Himfy-vár romjai, Balatonszőlős parasztházai, a Kisdörgicse határában lévő 12. századi templom maradványai, és Dörgicse templomromjai.

Pécselyi-medence térkép
Nagyítható térkép, a térség nevezetes pontjaival.Pécselyi-medence

Felépítése
Délről kevésbé kiemelt peremhegyek választják el a Balatontól. A rögök geológiai felépítése változatos. Leggyakoribbak a középső- és felső-triász mészkőtípusok, márgák, de több helyen előfordul a dolomit felszínre bukkanása is. A Pécselyi-medencét észak felől egy viszonylag magasra kiemelkedő rögsorozat keretezi: Kis-Gella, Nagy-Gella (a terület legmagasabb pontja, 416 m), Róka-hegy, Hosszú-hegy, Derék-hegy, Hideg-hegy, ezek egyben fő vízválasztóként különítik el a szomszédos Déli-Bakonytól. Különleges domborzati formák is előfordulnak, például különböző szurdokok, kúpkarsztok, kősáncok. Gyakori, hogy agyag tömi el a vízmosások útját a lefelé vezető repedésekben. Ilyenkor időszakos vagy állandó vizű tavacskák jönnek létre, leggyakrabban Ágas-magas, Zimer-tető, Kisdörgicse, Nyelő, Dörgicse és Vászoly határában. Vízutánpótlásukat csak csapadék biztosítja, így aszályos években teljesen ki is száradhatnak.
Élővilága

Növényfajok tekintetében igen gazdag és változatos, természetes vegetációjából 67 faj (amely a fajok mintegy 10%-a) védett. Gyakoriak a száraz tölgyesek és karsztbokorerdők. Bennük nagy tömegben él a nagyezerjófű, a madárfészekkosbor és a bíboros kosbor. Előfordulnak sztyeprétek is, amelyek a legtöbb botanikai értéket rejtik: tavaszi hérics, leánykökörcsin, fekete kökörcsin. Vízfolyásokban gazdagabb helyeken forráslápmaradványok, kiszáradó láprétek maradtak fenn.

A Pécselyi-medencében gazdag cincér- és futóbogárfauna létezik, melyek közül több a hazai bogárvilág ritkaságának számít. Ezek közé tartozik az Arias díszbogara, mely a Balaton-felvidék egyik legértékesebb faja, hosszú ideig ez volt az egyetlen ismert élőhelye. Megtalálható a mandulacincér, mely hazánkban a Balaton-felvidék elhagyott mandula-ültetvényeiből ismert. A területen összesen 112 futóbogárfaj, köztük a védett aranyos bábrabló, a bőrfutrinka, illetve 100 cincérfajt, köztük a védett diófacincér, borókacincér, is megtalálható. A kétéltűek és hüllők közül többek között megemlíthető a pettyes gőte, a barna varangy és a zöld gyík.

Zádorvár

A Zádor-hegy (régen Szabad-hegy) 363 m-es kúpján áll a szabályos téglalap alaprajzú vár romja. Zádorvár romjai Pécselyről a kék vár turistajelzésen, mintegy két kilométeres sétával érhetők el. Az impozáns romhoz nagyon vonzó turistaút vezet, háromnegyed óra alatt megtehető az út a csodaszép völgyön keresztül, a turistajelzést követve.

Zádorvár

Panoráma a várból

Dörgicsei templomromok

Boldogasszony templomrom (Alsódörgicse)
Boldogasszony templomrom (Alsódörgicse)A középkori egyházi építészet szép emléke az itt található XIII. századi alsódörgicsei templomrom, mely az érett román stílus jegyeit mutatja. Tornya ikerablakos és a hajó teljes szélességében helyezkedik el. Szentélye egyenes záródású. A Gernye oldalában megmaradt ormfalával messzire látszóan magasodik a falu fölé. A rom mellől gyönyörű kilátás nyílik a környező tájra és a Balatonra. A rom melletti területen tökéletes, rendben tartott pihenőhely van kiépítve, parkolóval, toalettel és vízzel.
Kisfalud templomrom (Kisdörgicse)
Kisfalud templomrom (Kisdörgicse)Árpádkori, román stílusú falusi kőtemplom. A XIII. század elejéről származik, Szent Miklós tiszteletére felszentelve. Mérete 10x6 m. A felújítás során a téglacsík feletti rész lett újjáépítve. Déli homlokzatán 3 román kori lőrésablak lett kialakítva. Építészeti érdekessége a nyugati bejáratnál a 165 cm széles boltozati indítás. Az oltár fedőlapja is az eredeti helyére került.
Kisdörgicse mellett, a Kű-völgy végén csúcsíves nyílású, öreg kőhíd is látható.
Szent Péter templomrom (Felsődörgicse)
Szent Péter templomrom (Felsődörgicse)Szent Péter tiszteletére felszentelve. A román kori XI. században épült felsodörgicsei templomrom a legrégebbi építésű templom a faluban. Az északi templomrész római kori épület alapfalaira épült, sok követ használtak fel belőle az építés során. A honfoglalás után megtelepedett Bogát-Radvány nemzetség építette. A XIII. században szükségessé vált a templom bővítése. Ezt egyedülálló módon, 3 fal hozzáépítésével oldották meg. A régi templom falába ajtót törtek, a régi ajtót befalazták. Romjaiban is egyike a Balaton-környék legfontosabb középkori emlékeinek, szépen restaurálva.

Pécselyi-medence

 

Pécselyi-medence


Szabadidő


Millennium kilátó
Révfülöp természeti látnivalói közül a Fülöp-hegyről kibontakozó balatoni panorámát...

Révfülöp - Millennium kilátó


Ecséri templomrom
Végigsétálva a szigligeti templomtól induló, majd ugyanoda visszaérkező, kék T jelű Kamon-kő Tanösvényen - amely nevét egy, a vulkanizmus emlékeit feltáró sziklavonulatról kapta - a Balaton-part egyik legszebb településének és környezetének értékeit ismerheti meg.

Révfülöp - Ecséri templomrom

Közeli túracélpont: Tihanyi-félsziget

A Tihanyi-félsziget - ami valaha sziget volt, csak a vízszint csökkenésével kapcsolódott a parthoz - a Balaton, és nem túlzás, hogy Magyarország egyik legszebb vidéke.

Tihanyi-félsziget

A lenyűgöző tájképi értéke mellett néhány négyzetkilométeren olyan geológiai, növény- és állattani, valamint történeti emlékeket őriz, ami párját ritkítja.

Bővebben...

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Szóljon hozzá Ön is!

smaller | bigger

busy

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu