Nyomtatás
PDF

Szigliget

Szigliget a Balaton északi partján, Badacsony és Keszthely között található, a tópart egyik legszebb, legromantikusabb tája.

Szigliget bemutatása

Félsziget, melyen és körülötte vulkanikus dombok sokasága foglal helyet. Sokáig sziget volt, csónakkal, illetve hajóval lehetett megközelíteni. A XIX. században került sor Közép-Dunántúl végleges vízszabályozására, ezen belül a Balaton lecsapolására. Ennek következtében Szigliget szigetből félszigetté vált, északnyugati részeiről eltűnt a víz. Hasznos információk
GPS:
N46° 48.084' E17° 25.992'
Ir. szám: 8264
Körzetszám: 87
Egyedien szép, mediterrán jellegű táj: a félsziget belsejében fás, bokros, virágos rétekkel, szőlőskertekkel, tavasszal virágba boruló gyümölcsfákkal. A domboktól védett hajlataiban a sok napsütés megérleli a fügét, lejtőin terem a legjobb szigligeti bor.
Érdekes neveket viselnek dombjai: így a Rókarántó, Királyné szoknyája, Kamonkő, Soponya, Majális domb.

Története

Régészeti leletek szerint már a kőkorban és bronzkorban is lakott volt, és kelta, római illetve avar sírleletek is kerültek elő. A XII. századból több írásos sőt épített emlék (Avasi-templomrom) is maradt ránk. Neve (Sziget-liget; Zeg-Ligeth) korábbi sziget mivoltát őrzi, területe csak a XIX. században, a Balaton lecsapolásával változott a mai félsziget formára.

Szigliget


Szigliget

Nevezetességei

- XII. században épült Avasi-templom romjai
- A 168 m magas Rókarántó hegyre épült klasszicista stílus Szentháromság kápolna
- Szigligeti vár
- A 239 méter magas Várhegy köré települt Ófalu
A domboldal kanyargós utcácskái mellett nádtetős házak őrzik a múlt századok hangulatát – nem véletlen, hogy számos a magyar költőt is megihletett e táj varázsa.
- A XIX. század elején épült klasszicista Eszterházy-kastély és 15 hektáros arborétuma ma is Írók Alkotóházaként működik

Szigliget

 

Szigliget

 

 

Szigliget - községi strand

A szigligeti fürdő kialakítása 1930-ban kezdődött, az akkor alakult fürdőegyesület kezdeményezésére. Mára a környék egyik legnépszerűbb strandja lett, mely gyönyörű környezetben fekszik.
Elsősorban családias légkörével vált vonzóvá a vendégek számára. Szigligeti strandKülönösen kedvelik a kisgyermekes családok, homokos medre miatt. A strand teljes zöldterülete 18.000 négyzetméter, a kiszolgáló épületeket 2004-ben újították fel.

Bővebben...

 

Hozzászólások (0)

RSS-csatorna hozzászólásai

Szóljon hozzá Ön is!

smaller | bigger

busy

Utazási videók Powered by Hévíz és térsége - www.heviz-info.hu Trogir.eu Tengerpartok.hu Plitvice.hu